Archívum 2018.
FELHÍVÁS!
2018-11-22
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület folytatja a tavaly elkezdett törpeharcsa gyérítést. Ez a tevékenység törpeharcsa varsákkal történik, amelynek helyét vízben leszúrt karók jelzik.
Kérünk minden horgászt – különösen a pergető horgászokat – hogy ezen karók közelében (néhány méteres körben) ne horgásszanak, nehogy a varsákba akadjanak!
HE. Vezetőség
FELHÍVÁS!
2018-11-18
Sikeres volt az I. csukafogó horgászverseny
2018-11-18
Reggel hét órás gyülekező és regisztráció után kisorsoltuk a horgászhelyeket. A versenyzők elfoglalták a helyüket, majd pontban nyolc órakor kezdetét vette a négy órás küzdelem. Alig telt el néhány perc és már mérlegelni is kellett Borsányi Bence jóvoltából.
Ezek után jöttek a csukák folyamatosan, a mérlegelőknek szinte megállásuk sem volt.
A délig tartó verseny után elkezdődött az eredmények összesítése. A pontozásnál a hal súlya illetve a hossza is értékelésre került. A pontok összesítése után következett az eredményhirdetés.
1. Horti Ferenc (11935 pont)
2. Kispál Pesti János (8630 pont)
3. Vonnák Zsolt (8095 pont)
A legnagyobb hal kifogója díjat Borsányi Attila kapta, akinek sikerült egy 84,5 cm hosszú 5,12 kg-os csukát kifogni.
A verseny további eredményei a horgászhelyek alapján:
Az eredmények összesítéséből kiderült, hogy a mai napon 53 db csukát (2,3 db/fő) 76,32 kg mennyiségben sikerült kifogni a versenyzőknek, ami igen szép teljesítmény!
Szeretnénk ezzel a versennyel egy hagyományt teremteni amely remélhetőleg jövőre is megrendezésre kerül.
A Pusztamizsei Horgász Egyesület nevében köszönjük Aggod Imre segítségnyújtását a mérlegelés kapcsán, Tamásné Marika segítségét az enni-inni való biztosításában továbbá köszönjük a Center Horgászbolt valamint a B-B Elektro Bt. támogatását a díjak felajánlásában! Köszönjük a verseny szervezésében illetve lebonyolításában segítő horgásztársak közreműködését.
BEINDULT a CSUKASZEZON
2018-09-25
HORGÁSZKÁRTYA!
2018-09-19
Tisztelt Horgásztársak!
A Pusztamizsei Horgász Egyesület vezetősége ezúton is köszöni a bizalmat, hogy 2018-ban az egyesületünknél váltotta meg az éves horgászengedélyét vagy állami jegyét. Bizonyára az Ön számára is ismert, a MOHOSZ 2019. január 1-től kötelező jelleggel bevezeti az elektronikus személyi regisztrációt és ehhez kapcsoltan a Magyar Horgászkártyát.
Legfontosabb információk a horgászkártyáról:
-
- A Magyar Horgászkártya 2019. január 1-jét követően azonnal kiváltja a jelenlegi papíralapú (kék színű) horgász igazolványt.
-
- A horgászkártya kiváltása 2018. szeptember 1-jétől opcionális (választható), 2019. január 1-jét követően pedig az állami horgászjegy kiváltásának feltétele lesz (azaz kötelező)!
-
- A regisztráció elvégezhető, illetve a horgászkártya igényelhető online bármely elektronikus eszközről (otthonról) vagy személyesen az egyesületen keresztül is.
-
- Az egyszeri, a kártya teljes érvényességi idejére szóló regisztrációs díj 2.200 Ft.
-
- A Magyar Horgászkártya általános érvényessége a 2018. évben történő regisztrálás esetén regisztráció időpontját követő 6. naptári év január 31. napja, majd 2019-től az adott évben regisztráció időpontját követő 5. naptári év január 31. napja.
-
- Regisztrációhoz szükséges dokumentumok: személyi igazolvány, lakcímkártya,adókártya!
-
- Minden, a regisztráció évében a 15. életévét betöltő magyar állampolgár esetében kötelező a horgászkártya kiváltása. (gyermek horgász esetén csak opcionális)
- Minden, a regisztráció évében a 15. életévét betöltő magyar állampolgár esetében kötelező a horgászkártya kiváltása. (gyermek horgász esetén csak opcionális)
-
- A 18. életévét be nem töltött személy (gyermek) önállóan nem regisztrálhat a rendszerben, kizárólag felnőtt gondviselő végezheti el a gyermek regisztrációját.
- A horgászkártya a kártyadíj megfizetését követően várhatóan 30, maximum 60 napon belül kerül legyártásra, és postai úton történő kiküldésre a regisztráció során megadott kézbesítési címre.
Annak érdekében, hogy a horgászkártya kiváltása a számítógéppel nem rendelkezők, vagy megfelelő informatikai ismerettel nem bíró horgászok számára is elérhető legyen, a horgászkártya személyesen is igényelhető a Pusztamizsei Horgász Egyesületnél!
Az egyesület vezetősége javasolja valamennyi horgásznak, hogy a torlódások elkerülése végett már 2018-ban végezzék el a regisztrációt, ne hagyják azt tavaszra, mert akár 60 nap is lehet az átfutási idő. Célszerű és egyben gyorsabb, ha mindenki saját maga otthon végzi el a regisztrációs folyamatot.
Azon horgászok, akik nem tudják ezt elvégezni, azok részére egyesületünk az ősz folyamán regisztrációs időpontokat jelöl ki, és Jászteleken a Művelődési Házban segítséget nyújtunk!
Köszönettel: H.E Vezetősége!
FELHÍVÁS!
2018-11-06
Tisztelt Horgásztársak!
Lassan, de biztosan szaporodik a jelentkezők száma a csukafogó horgászversenyre. Az egy versenyzőre jutó horgászhelyek kialakítása miatt fontos lenne tudni, hogy mennyi versenyzőre számíthatunk. Arra kérjük a horgászokat, hogy aki még nem jelentkezett, de szeretne részt venni a versenyen az minél előbb jelezze ezen szándékát az egyesület valamely elérhetőségén vagy bármely vezetőségi tagnál! A helyek csak korlátozott számban foglalhatók!
Jelen pillanatban foglalható szabad helyek száma: nincs már szabad hely (2018.11.11)
Jelentkezési határidő: 2018. november 15. (csütörtök)
Köszönettel: HE. Vezetőség
TILALOM!
2018-10-30
Tisztelt Horgásztársak!
Egyesületünk jelen tájékoztatása szerint a csuka fogásának időszakos tilalma elősegíti, hogy ez a különleges, őshonos ragadozóhalunk a telepítés után minél sikeresebb beilleszkedéssel növelje állományát saját vizeinkben. A halállomány a telepítést követő időszakban a legsérülékenyebbek, hiszen a halak – viselkedésük és tartózkodási helyük miatt – könnyebben zsákmányul ejthetők, és az ilyenkor sokan elpusztulnának.
A telepítéssel célunk a vizeinkben őshonos, csukaállomány megerősítése nagy mennyiségű szaporodásképes állomány kihelyezésével. A csukafogó verseny befejezéséig tilos csukára horgászni mind csalihalas, mind pedig pergető módszer használata mellett! Természetesen ez alól kivételt képez a csukafogó horgászverseny nevezett résztvevői.
MEGHÍVÓ!
2018-10-28
Tisztelt Horgásztársak!
Különböző körökben többször felmerült az igény egy őszi ragadozóhalas horgászversenyre. Ez eddig még nem szerepelt a versenynaptárunkban, de idén megpróbálkozunk egy csuka halfogó verseny rendezésével. A verseny novemberben kerülne megrendezésre, csak kishalas módszerrel lehetne horgászni.
A verseny szabálya:
1. A versenyhelyek kisorsolása a nevezés sorrendjében egyénenként történik.
2. A kisorsolt horgászhely cseréjére, változtatására lehetőség nincs.
3. A horgászverseny ideje alatt a versenyzők két bottal, botonként egy horoggal, úszós vagy fenekező szerelékkel horgászhatnak!
4. A versenyzőkön kívül a horgászhelyen más nem horgászhat, a hal kiemelésében nem segíthet.
5. A verseny kezdete előtt csak a horgászhely elfoglalása, berendezkedés engedélyezett.
6. A horgászat (felcsalizott horog bevetése) csak a verseny kezdetét jelző kettős dudaszó után engedélyezett
7. A versenyzők illetve a csapatok szomszédjaikat nem zavarhatják.
8. A verseny végét jelző kettős dudaszóra a horgászatot be kell fejezni, és a mérlegelőket a horgászhelyen kell megvárni.
9. Csak a csuka kerül értékelésre és mérlegelésre.
10. A kifogott halak egyénenként grammonként kerülnek értékelésre. (grammonként 1 pont)
11. A kifogott hal mérlegelése a verseny időtartalma alatt folyamatosan történik. A halakat mérlegelésig gyűrűs haltartó szákba kell helyezni. A mérlegelés a versenyhelyen történik, a mérlegelők kimennek a horgászhelyhez. A versenyzők a kifogott halakkal kíméletesen bánjanak, megóvva őket a sérülésektől, károsodástól. A halat mérlegelés után visszahelyezik a tóba.
12. A versenyen csak élőhalas csali használható. Pergetés nem megengedett!
13. A versenyzőkre a verseny ideje alatt az Országos Horgászrend érvényes.
14. A versenyszabályzat ellen vétőket a rendezőség pontlevonással, súlyos esetben a versenyből történő kizárással bünteti. A rendezőség döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.
15. A horgászat során keletkezett szemetet mindenki köteles a kihelyezett tárolókba elhelyezni!
16. Díjazásra kerül: az I-III. helyezett versenyző
Minden nevezőnek jó szórakozást, sikeres és eredményes versenyzést kíván a vezetőség!
További információ: Kiss Zoltán (06 20 351 1533)
Köszönettel: HE. Vezetőség
FELHÍVÁS!
2018-11-02
Elhunyt horgásztársaink emlékére
2018-10-31
Könnyező gyertyaszál
Csillámló mécsesfények, szikrázó gyertyalángok
alant a mélyben nem látszik e fénycsoda.
Színes krizantémokba öltöztetett sírhalmok
ránk erőltetett ünnep sírós álarca.
Számomra nem ünnep e szívszorító gyászmenet
vívódó hetek piros betűkkel írva
azt nem ünnepelhetem, hogy már nincsenek velem
kergetem a múlt emlékeit sírva.
Könnyeit hullajtó gyertyaszál asztal középen
csillogó szempárok, elmosodó arcok,
történeteink ringó családi emlékképben
lelkünkből szóló őszinte gyászharangok.
Színpompás temetők kérész életű színpada
beállunk mind a sorba de ez nem vigasz
talmi csillogás,a valós élet taps vihara
igazabb az asztalomra csurgó gyertyaviasz.
TÁJÉKOZTATÁS!
2018-10-24
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége ezúton értesít minden területi és napijegyes horgászt, hogy 2018. október 28-án vasárnap a holtág I. szakaszán zártkörű rendezvény lesz, melynek időtartama reggel 7.00 órától 13.00 óráig tart.
Ezen idő alatt az I. szakaszon csak a zártkörű rendezvényre meghívott horgászok horgászhatnak!
Kérjük a területi – valamint a napijegyes horgászokat, hogy a verseny ideje alatt csak a holtág II. szakaszán horgásszanak.
Mivel előre egyeztetett eseményről van szó, kérjük szíves megértésüket és türelmüket!
Köszönettel: HE. Vezetőség
Tájékoztatás
2018-10-19
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége ezúton értesít minden horgászt, hogy az előre megadott időpontokban megkezdjük a horgászkártya regisztrációt Jászteleken. Azon horgászok számára, akik nem tudják egyénileg a regisztrációt elvégezni, segítséget nyújtunk. A regisztrációhoz feltétlenül hozza magával a személyi igazolványát, lakcímkártyáját, adókártyáját, valamint a regisztrációs költséget azaz 2.200 Ft-ot.
A regisztráció helye: Jásztelek, Művelődési Ház.
Tervezett időpont: 2018. november 05. (hétfő) 13.00-15.00 között
Kérjük használják ki az egyesület által biztosított lehetőségeket a tavaszi fennakadások elkerülése végett. Csak emlékeztetőül: a MOHOSZ 2019. január 1-től kötelező jelleggel bevezeti az elektronikus személyi regisztrációt és ehhez kapcsoltan a Magyar Horgászkártyát, azaz az állami jegy kiváltása e nélkül nem lehetséges!
HE. Vezetősége
Tájékoztatás
2018-10-11
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége ezúton értesít minden területi és napijegyes horgászt, hogy jövő héten haltelepítést végzünk. Reményeink szerint kárász, csuka és ponty kerül szabadon engedésre a holtág I-II. szakaszán. További részletek hamarosan! Addig is mindenki használja ki a jó időt, látogasson ki a vízpartra!
HE. Vezetősége
Köszönet az adó 1 %-ának felajánlásáért!
2018-10-02
A Pusztamizsei Horgász Egyesület vezetősége köszönetet mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával támogatták az egyesületet!
A 2017. adóévi felajánlásokból 115.390 Ft összeg folyt be, melyet halasításra illetve a holtág fejlesztésére fordítunk.
Köszönettel: HE. Vezetősége
Tájékoztatás
2018-10-11
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége ezúton értesít minden horgászt, hogy a jövő héttől kezdődően folyamatosan, előre megadott időpontokban megkezdjük a horgászkártya regisztrációt Jászteleken. Azon horgászok számára, akik nem tudják egyénileg a regisztrációt elvégezni, segítséget nyújtunk. A regisztrációhoz feltétlenül hozza magával a személyi igazolványát, lakcímkártyáját, adókártyáját, valamint a regisztrációs költséget azaz 2.200 Ft-ot.
A regisztráció helye: Jásztelek, Művelődési Ház.
Időpont: 2018. október 18. (csütörtök) 13.00-15.00 között
Kérjük használják ki az egyesület által biztosított lehetőségeket a tavaszi fennakadások elkerülése végett. Csak emlékeztetőül: a MOHOSZ 2019. január 1-től kötelező jelleggel bevezeti az elektronikus személyi regisztrációt és ehhez kapcsoltan a Magyar Horgászkártyát, azaz az állami jegy kiváltása e nélkül nem lehetséges!
HE. Vezetősége
GYÁSZHÍR
2018-10-03
FELHÍVÁS!
2018-09-12
Tisztelt Horgásztársak!
A horgász egyesület ezen a héten, vasárnap (09.16) reggel 7 órától rendkívüli társadalmi munkanapot tart! A feladat fontossága miatt feltétlenül számítunk minden olyan horgásztárs segítségére, aki ráér és tud segíteni!! Gyülekező az egyes szakasz gát felőli végén! Aki biztosan ki tud jönni, jelezze legyen szíves!
Köszönettel: H.E Vezetősége!
FELHÍVÁS!
2018-08-12
Tisztelt Horgásztársak!
Az idei versenynaptárunk értelmében szeptember 08-án szombaton családi napot szervezünk, amely a tavalyi évben különböző okok miatt elmaradt. Mint ismeretes, ezen a napon családi illetve baráti társaságok horgász valamint főzőverseny révén „versenyeznek” természetesen egy kellemes szórakozás és együttlét keretében. Ahhoz, hogy a szervezés megfelelő időben és módon elkezdődjön, kérjük gondolják át időben részvételi szándékukat, és mielőbb jelentkezzenek előzetesen Borsányi Attila elnöknél, bármely vezetőségi tagnál vagy az info@pusztamizseihe.hu e-mail címen.
Köszönettel: HE. Vezetőség
FELHÍVÁS!
2018-08-21
TÁJÉKOZTATÁS!
2018-09-02
FELHÍVÁS!
2018-08-16
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége ezúton értesít minden területi és napijegyes horgászt, hogy 2018. augusztus 19-én vasárnap az I. szakasz melletti pavilon környékén zártkörű rendezvény lesz, melynek időtartama reggel 9.00 órától határozatlan ideig tart.
A horgászhelyek ettől függetlenül elérhetőek lesznek, de a zavartalan horgászati élmény érdekében kérjük ezen idő alatt a holtág II. szakaszán való horgászatot előnybe részesíteni.
Mivel „hivatalos” és előre egyeztetett eseményről van szó, kérjük szíves megértésüket és közreműködésüket!
Köszönettel: HE. Vezetőség
TELEPÍTÉS
2018-07-31
Tájékoztatás
2018-07-24
Tisztelt Horgásztársak!
Idén egyesületünk rendezi a kistérségi horgász egyesületek vezetőségi horgász versenyét, ezért augusztus 5-én vasárnap a holtág I. szakaszán horgászni tilos! Tilalom pontos idejéről később adunk tájékoztatást!
HE. Vezetőség
FELHÍVÁS!
2018-04-09
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület folytatja az ősz folyamán elkezdett törpeharcsa gyérítést. Ez törpeharcsa varsával történik, amelynek helyét vízben leszúrt karók jelzik.
Kérünk minden horgászt, hogy ezen karók közelében (néhány méteres körben) ne horgásszanak, nehogy a varsákba akadjanak!
HE. Vezetőség
2018-06-02
Május utolsó vasárnapján az egyesület hagyományos gyermeknapi horgászversenyén, a holtág I. szakaszát ismét szép számú gyereksereg vette birtokba.
A verseny napján ragyogó idő köszöntötte a tóhoz érkező 44 versenyzőt és kísérőiket. A zömében jól ismert gyerekarcok mellett most is érkeztek olyanok, akik először próbáltak meg helytállni a Pusztamizsei horgászversenyen.
A versenyen túlmenően egyesületünk számára fontos alapgondolat, hogy minél több gyermeket csábítson ki a vízpartra és a természetbe. Az ilyen és ehhez hasonló vízparton, természetben zajló programok olyan lehetőségek a felnőttvilág kezében, amelyek képesek kivonni az ifjúságot az őket fokozott módon négy fal közé kényszerítő vagy ott tartó hatások közül.
Gyülekező reggel 8.00 órától volt a holtág partján. Érkeztek gyerekek Jásztelekről, Jászberényből, Jászjákóhalmáról és Alattyánról is.
A regisztráció után Borsányi Attila az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, kísérőiket, a szurkolni érkező családtagokat. Az elnöki köszöntő után Donkó Rajmund versenyfelelős ismertette a horgászverseny menetét és szabályait.
A versenyzők regisztrálásuk sorrendjében elfoglalták a helyeiket, és az ilyenkor szokásos előkészületek után pontban 9.00 órakor dudaszó jelezte két óra időtartamú verseny kezdetét. A kezdés után hamar kiderült, hogy elsősorban apróbb termetű kárászok, keszegek jelenthetik a zsákmány zömét. Titkon mindenki reménykedett abban, hogy horogra akad az előző hetekben telepített egy-két kilós pontyok közül jó néhány is. A pontyáradat azonban elmaradt, minden horgász fogását jellemzően keszegek és kárászok alkották. A szervezőknek nagy örömet jelentett, hogy a halfogásból szinte kivétel nélkül mindenki kivette a részét, persze ki több, ki kevesebb sikerrel.
A verseny ideje alatt a segítő kezeknek köszönhetően finom palacsinta és üdítő került kiosztásra a gyerekek között.
A verseny végét jelző dudaszó után megkezdődött a legizgalmasabb rész, a mérlegelés. A helyről helyre vonuló mérlegelők jegyzőkönyveibe sorra kerültek be a gramm szerinti fogások.
Amíg zsűri asztalán gyors számolás vette kezdetét, addig a támogatók által felajánlott ajándékok gyorsan gazdára találtak.
Miután megszületett a végeredmény megkezdődhetett az eredményhirdetés. Helyezéstől függetlenül minden résztvevő etetőanyagot kapott. A dobogós helyezést elérők nyakába érem került valamint a MOHOSZ jóvoltából különféle horgászfelszereléseket vehettek át.
A remek időben zajló verseny mellett több színes programon vehettek részt a kicsik és nagyok egyaránt. A horgászat mellett a kilátogató gyerekek és szüleik kipróbálhatták a terepen való sétakocsikázást, a kicsik kedvükre ugrálhattak a felállított légvárakban, miközben számos ajándék is kiosztásra került.
HE. Vezetőség
2018-05-24
Versenyszabály letöltése .pdf formátumban
2018-05-29
2018-05-27
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége ezúton értesíti tagjait, hogy terveink szerint 2018. május 30-án szerdán haltelepítést végzünk, melynek keretében 5-5 mázsa pontyot engedünk szabadon a holtág I-II. szakaszán. A telepítést követően horgászati tilalom lép életbe. Horgászni június 03-án vasárnap (a társadalmi munka után) előre láthatólag 12.00 órától lehetséges.
HE. Vezetőség
2018-05-14
2018-05-14
2018-05-05
Idén immár harmadik alkalommal rendeztük meg a környező települések vállalkozói, cégei számára a hagyományos horgászversenyünket, amely a “Villanyszerelők” horgászversenyéből nőtte ki magát. A verseny helyszíne idén is a holtág I. szakasza volt, amelyre most csak 4 csapat (Konkoly Electro KFT., T-Plasztik KFT., B-B Elektro BT. és a Jászjákóhalmi Polgárőrség) nevezett be. A nyárias időben a halak is inkább a hűsölést választották, kevésbé voltak most „kapós” kedvükbe. A négy órás verseny végén az alábbi eredmények születtek:
I. helyezett: Konkoly Electro Kft.
II. helyezett: B-B Elektro BT.
III. helyezett: T-Plasztik Kft.
IV. helyezett: Polgárőrség Jászjákóhalma
A versenyről készült képek IDE kattintva megtekinthetők a képgalériában.
Beszámoló a pályázatok állapotáról
2018-05-02
Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumához 2017.01.19-én nyújtottunk be pályázatot „Horgászat feltételeinek és hozzá kapcsolódó zöldfelület fejlesztése a Zagyva-holtág partján” címmel. A támogató döntés alapján a megítélt összeg 1.820.000 Ft.
A projekt keretében kisebb részt a mindennapi működéshez szükséges költségeket finanszíroztuk, valamint a támogatás nagyobb hányadát eszközállományunk bővítésére, fejlesztésére fordítottuk.
A kapott támogatás felhasználása 2018. március 31-én befejeződött, a pénzügyi elszámolás és a hozzá kapcsolódó szakmai beszámoló a megadott határidőn belül megküldésre került az Alapkezelő részére.
Ez év január 16-án újabb működési célú pályázatot nyújtottunk be, melynek elbírálása megtörtént:
Tisztelt Pályázó!
Ezúton értesítjük, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának döntése alapján 2017. december 15-én megjelentetett NEA-18-M kódszámú, „Civil szervezetek működési célú támogatása 2018.” című pályázati kiírásra benyújtott pályázatokra vonatkozóan a döntések megszülettek, a Támogató döntése értelmében az Ön pályázata a források korlátossága miatt támogatásban nem részesül.
Pályázata a várólista 386. helyén áll.
Üdvözlettel:
Dr. Szvathné Dr. Szalay Márta
igazgató
Civil, Oktatási és Szociális Támogatások Igazgatósága
KÖZLEMÉNY
2018-05-02
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége ezúton értesíti a horgászokat, hogy 2018. május 5-én szombaton meghívásos horgászversenyt szervezünk a környező települések iparosai számára. Ennek értelmében a holtág I. szakaszán a kijelölt partszakaszon (tervek szerint a 16-43. horgászhelyek között) a verseny befejezéséig horgászati tilalom lesz a napi- és területi jegyes horgászok részére. Horgászni az előbb említett szakaszon előreláthatólag 14.00 órától lehetséges.
Kérjük a fentiek tudomásul vételét!
Köszönettel: HE. Vezetősége
Beszámoló a pályázatok állapotáról
2018-02-18
Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumához 2017.01.19-én nyújtottunk be pályázatot „Horgászat feltételeinek és hozzá kapcsolódó zöldfefület fejlesztése a Zagyva-holtág partján” címmel. A pályázott összeg 2.740.500 Ft.
A pályázat elbírálásáról 2017. november 06-án támogató döntés született. A megítélt támogatás 1.820.000 Ft. A szerződéskötés 2017.12.22-én megtörtént. A kapott támogatás felhasználása jelenleg is folyamatban van., a támogatási időszak vége 2018. március 31.
A projekt keretében kisebb részt a mindennapi működéshez szükséges költségeket finanszírozzuk, valamint a támogatás nagyobb hányadát eszközállományunk bővítésére, fejlesztésére fordítjuk.
Ez év január 16-án újabb működési célú pályázatot nyújtottunk be, melynek elbírálása folyamatban van:
Tisztelt Partnerünk!
Örömmel vettük jelentkezését a Civil szervezetek működési célú támogatása 2018. kiírt pályázati kiírásra. Értesítem, hogy a NEA-MA-18-M-0846 pályázati azonosítószámú, A holtág infrastruktúrájának és vízellátottságának javítása címmel benyújtott pályázatát a pályázati kiírás 13. pontja alapján érvényesnek nyilvánítottuk.
Tájékoztatom, hogy a pályázatok elbírálásának eredményéről a döntést követően értesítjük.
Üdvözlettel:
Dr. Szvathné Dr. Szalay Márta
igazgató
Civil, Oktatási és Szociális Támogatások Igazgatósága
FELHÍVÁS!
2018-04-09
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület folytatja az ősz folyamán elkezdett törpeharcsa gyérítést. Ez törpeharcsa varsával történik, amelynek helyét vízben leszúrt karók jelzik.
Kérünk minden horgászt, hogy ezen karók közelében (néhány méteres körben) ne horgásszanak, nehogy a varsákba akadjanak!
HE. Vezetőség
TELEPÍTÉS!
2018-04-06
Kedves Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége értesíti tagjait, hogy április 06-án pénteken haltelepítést végeztünk, melynek során 4,6 illetve 5,5 mázsa ponty lett szabadon engedve a holtág I-II. szakaszán.
A telepítést követően horgászati tilalom lép életbe!
Horgászni az I-II. szakaszon április 08-án vasárnap a társadalmi munka befejeztével előre láthatólag 12.00-tól lehet!
A tilalom alatt fokozott ellenőrzés a vízparton!
IDŐPONT VÁLTOZÁS!
2018-03-28
FELHÍVÁS!
2018-03-21
Fogási eredmények
2018-03-17
Tisztelt Horgásztársak!
TÁRSADALMI MUNKANAP
2018-03-14
Felhívjuk a tisztelt horgászok figyelmét, hogy az első társadalmi munkanap időpontja március 25. (vasárnap) 8.00-12.00-ig. A munkálatokhoz szükséges kézi és mezőgazdasági szerszámokat mindenki hozzon magával.
Gyülekező 8.00-kor a holtág Tópart utcai bejáratánál vagy a terepviszonyoktól függően a nyitott pavilonnál (I. szakasz).
GRATULÁLUNK!
2018-03-11
A napokban kihirdették a Varázslatos Magyarország című természetfotós pályázat nyerteseit. A 2010-ben indult a kezdeményezés célja Magyarország nemzeti parkjainak népszerűsítése. A beérkezett pályázatokat több kategóriában hónapról-hónapra neves szakmai zsűri bírálja el, melynek teljes anyagából összeállított kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeumban mutatják be. Az idén a 3200 beérkezett fotóból 42 kiemelkedő természetfotó kellett ahhoz, hogy bárkinek esélye legyen az első hely megszerzésére. Mint köztudott, egyesületünk elnöke Borsányi Attila is egyike azoknak, aki fotóival szeretné bemutatni a Jászság természeti értékeit, azon belül is főként a csodálatos madárvilágot, ami nap mint nap újat mutat és elkápráztat.
Kalotás Zsolt, a szakmai zsűri elnöke kiemelte: az idei kiállítás minden eddiginél színvonalasabb, a mostani képek bárhol megállnák a helyüket a világon. Mint mondta, a zsűritagok között egyetértés volt az értékelésben. Örömmel tölt el bennünket, hogy Attila a Varázslatos Magyarország madarai kategóriában a 3. helyet szerezte meg a több mint 90 pályázó közül! Az összesített rangsorban a 141 pályázó közül az előkelő 10. helyen végzett!
Eredményeihez ezúton is gratulálunk, további sikereket és kitartást kívánunk!
Attila további képei IDE kattintva megtekinthetők:
Meghívó
JEGY ÁRUSÍTÁS
Meghívó
Közgyűlésen történt
2018-02-26
Egyesületünk 2018. február 25-én tartotta soron következő éves közgyűlését. A bevezetőben Borsányi Attila elnök köszöntötte a megjelenteket. A napirendi pontok elfogadása után szó esett az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, beszámoló hangzott el a bizottságok munkáiról, illetve a 2017-es év pénzügyi eredményeiről. Ezután a közgyűlés elfogadta a 2018-as évre tervezett költségvetést, a bizottságok munkatervét, és az egyesület erre az évre tervezett feladatait. Szintén jóváhagyta a közgyűlés a horgászrend módosítására tett javaslatokat. Az új horgászrend már elérhető a honlapunkon is. Az utolsó napirendi pontban az egyéb észrevételek, hozzászólások előtt részletes beszámoló hangzott el a 2017. és 2018. évi NEA működési célú pályázatokról. Egyesületünk 2017. évi nyertes pályázattal büszkélkedhet, amelynek eredményeként a mindennapi működéshez szükséges kiadásainkat tudjuk finanszírozni, valamint eszközállományunkat fejleszteni. A pályázati beszámoló után a tagság hozzászólásai következtek, illetve a jutalmazások. Az egyesület minden évben megköszöni azok közreműködését akik az évek során kiemelkedő részt vállalnak az egyesület munkájában, rendezvényein stb. Idén Túróczi Lászlóné, Fülöp Gábor, Szabó Zoltán, Szabó Gábor valamint Balogh Zsolt kapott elismerő oklevelet. Munkájukat, támogatásukat ezúton is köszönjük.
Tájékoztatás
2018-02-15
Ezúton is szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy a közgyűlés napján nem lesz lehetőség az engedélyek megújítására. Megértésüket köszönjük.
HE. Vezetősége
2018-02-04
Versenynaptár 2018.
2018-01-25
Tájékoztatás!
2018-01-25
Tisztelt Horgásztársak!
Az egyesület vezetősége megtartotta az idei első vezetőségi ülését, amelyen szó esett többek között az előző év eseményeiről, a gazdasági eredményekről illetve az ez évi feladatokról. Mind e mellett döntés született a 2018. évi jegyárakról is. Az egyesület vezetősége örömmel értesíti tagjait, hogy ebben az évben is a tavalyi árakon válthatják meg a különféle területi jegyeiket, némi változás csak a napijegyeknél és az állami jegyeknél történt. A részletes jegyárakról ide kattintva tájékozódhat.
A fentiek mellett felhívjuk a T. horgásztársak figyelmét, hogy a 2017.évi fogási naplók leadási határideje 2018. február 28.
Kérjük, hogy a naplókat a 7. és 38. oldalon összesítve adják le, ellenkező esetben 2000 Ft pótdíj fizetendő!
Egyesületünk a 2018.évi engedélyek árusítását február 1-én kezdi meg. A jászteleki engedély árusítási időpontokról folyamatos tájékoztatást adunk honlapunkon illetve a facebook oldalunkon.
HE. Vezetősége
Felhívás
2018-02-13
Felhívás
2018-01-30